2024. március 18., hétfő

A zenés mesejáték két felvonásban május 10-én a CsKH-ban

 A Duruzsol az Erdő című alkotás gyerekekhez, felnőttekhez, kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szól, műfaját tekintve zenés mesejáték, melyben a zene, az ének, az élő hangszeres előadás, a beszéd, a mozgás, a színpadi jelenlét, egyszóval a duruzsolás szerves része az egész történet mondanivalójának és üzenetének.


Az erdőben élő apró lények világa varázslatos, sokhangú, sokrétű és sokszínű, létezésük pedig bölcsen elrendezett.
Lepkés Lulu, a történet főhőse talán nem vágyott másra egész életében, mint hogy megtalálja saját énekhangját. 
Társak, bölcs, tanítók, ellenlábasok, ármánykodók, gőgösök és szeleburdik segítik őt Erdőalján a duruzsoló-verseny felé vezető úton.
Hogy mégis mit takar a duruzsolás, és hogyan kell helytállni az erdő apja-nagyja között a híres duruzsoló-versenyen?
Megtudhatjuk Bolhabaráttól, Teknős Tófitól, Sáska Sanyitól, Tücsökmankótól, Pókanyótól, Darázsapótól, Legyes Légytől, Molylenkétől, a Poloskaikrektől, a Csiboroktól és nem utolsósorban Rasztafáritól.

A zenés mesejáték két felvonásban kerül bemutatásra május 10-én pénteken 17.00-tól a CsKH színpadán, melyre sok szeretettel várjuk a kedves Érdeklődőket.
Az alkotás zenei anyagáról készült stúdió album, valamint a jelenlegi előadás szereposztása többek között megtalálható a www.jozsatamas.hu és a www.jozsatamaszenesuli.hu oldalakon.

(Időtartam: kb. két és fél óra szünettel együtt.)

Az előadás megtekintése 9 éves kortól ajánlott.



2023. október 22., vasárnap

Visszatekintés a legutóbbi előadásra: 2023.06.24. Nyárköszöntő koncert a 3K-ban

A Duruzsol az Erdő zenei album ide kattintva hallgatható meg.


„Duruzsol az erdő, duruzsol a fákon s a fűben élő bogár,
duruzsol egy álom, duruzsol egy érzés, 
duruzsol az eső, ahogyan a fára hull az égből jövő éltető erő.”

Énekli Darázsapó Erdőalján, Lepkés Lulunak, aki talán nem vágyott másra, mint hogy megtalálja saját énekhangját. Vágyai azonban soha nem várt magasságokba repítették őt és barátait. A duruzsolás sok mindent jelent, de mégis mit takar a valóság?

Lepkék a szélben, tücskök a réten, pattogó bolhák a világban, mindenfelé ólálkodó sáskák, poloskák az erdőben, pók-palotát szövő pókok, méhek, darazsak, bogarak és különbnél különb apróságok világa rejlik e létező mögött. 
11 éves kortól ajánlott.


Részlet a meséből


„Tücsökmankó töretlenül haladt tovább a saját útján.
Jól tudta, s mindezt énekbe foglalta, hogy a jóság ereje segíthet,
S a szeretet-fény a komor felhőkön keresztül is bárkit elérhet.
Jobb hegyre menni, és gondtalan ücsörögni a fán,
Mint önző vágyak leple alatt élni félelemben a magányt.
Várakozni sokszor túlontúl nehéz,
A türelmetlenségben a pillanat könnyen odavész.
Akkor nem jön a nap, amit annyira várunk,
Mikor nem vagyunk képesek átélni a saját pillanatunk.
Aki tud várni, az képes lelassulni; az ember így merész.

Az órák sokszor lassan folynak, mint a méz,
Kényelmesen vánszorognak a percek,
S a gondolatok gyakran álomba merülnek,
Azonban a tekintet, ha olykor az égre is felnéz,
Ami persze könnyűnek tűnik, de mégis nehéz,
Hiszen ahhoz túl kell látnunk saját magunkon,
És elgondolkodnunk tetteinken, s mindazon,
Hogy olykor az életben olyat is tegyünk,
Amit nem magunkért, hanem másokért teszünk,
Hogy együtt és közösen segíthessünk a világon.”


Íme néhány fotó az előadásról:


Józsa Laura: ének.

Halmai Olivér: basszusgitár, ének.

Józsa Kristóf: gitár, ének, dob.

Ladányi Csaba: gitár, ének.

Kaló Kristóf: ének, gitár.

Köszler Márton: gitár, ének.

Péntek Domonkos: basszusgitár, fuvola és Fülöp Áron: klarinét.

Puchner Benedek: basszusgitár, dob.

L.Csaba, K.Márton, Kis Bence: gitár, ének és Hajós Bence: gitár.






Göbl Dóri: nyelvdob, ének.




A Jt társulat 2023-ban.

Íme két videó a felkészülési folyamatról, a próbáról:












2023. március 14., kedd

Következő előadás - április 29. Napfényes Rendezvényközpont

"Duruzsol az erdő, duruzsol a fákon, s a fűben élő bogár,
duruzsol egy álom, duruzsol egy érzés, duruzsol az eső, 
ahogyan a fára hull az égből jövő éltető erő."
Énekli Darázsapó Erdőalján, Lepkés Lulunak, aki talán nem vágyott másra, mint hogy megtalálja saját énekhangját. Vágyai azonban soha nem várt magasságokba repítették őt és barátait.

A duruzsolás sok mindent jelent, de mégis mit takar a valóság?
Lepkék a szélben, tücskök a réten, pattogó bolhák a világban, mindenfelé ólálkodó sáskák, poloskák az erdőben, pók-palotát szövő pókok, méhek, darazsak, bogarak és különbnél különb apróságok világa rejlik e létező mögött. 

A Duruzsol az Erdő című zenés mesejáték teljes és bővített zenei anyagát a Józsa Tamás zenesuli növendékei állítják színpadra április 29-én, szombaton 18.00-kor.

Helyszín: Napfényes Rendezvényközpont.
Az előadás 12 éves kortól ajánlott.


Íme néhány fotó a legutóbbi előadásról:





2022. november 29., kedd

Következő előadás - december 10. Napfényes Rendezvényközpont

Minden Érdeklődőt várunk sok szeretettel a következő előadásunkra december 10-én a Napfényes Rendezvényközpontban.

Íme a Duruzsol az Erdő album

Részletek

Jegyvásárlás

Néhány fotó a legutóbbi koncertről, melyet a Csillaghegyi Közösségi Házban tartottunk november 19-én;










Az előadás különlegessége, hogy a produkció a Józsa Tamás Zenesuli növendékeivel kerül bemutatásra:

Íme a szereplők;

Lepkés Lulu: Józsa Laura

Pókanyó: Balogh Emese

Tücsökmankó, dob, gitár, basszusgitár és kórus: Józsa Kristóf

Bolhabarát, gitár és kórus: Ladányi Csaba

Sáska Sanyi, kórus és gitár: Kaló Kristóf

Darázsapó, gitár és kórus: Halmai Kornél

Teknős Tófi és Bábos: Szilágyi Barnabás

Óriás Légy, gitár: Köszler Márton

Rasztafári és gitár: Kis Bence

Fuvola, basszusgitár: Péntek Domonkos

Klarinét: Fülöp Áron

Gitár: Hajós Bence

Dob és basszusgitár: Puchner Benedek

Mesélő, gitár, basszusgitár és shake: Jt







2021. augusztus 24., kedd

Interjú az alkotásról

"Ha fekete fehérben látod a világot,
Nem fogod észrevenni a virágot.
Hiába színes a gyümölcse a fának,
Ha nem tudsz úgy örülni a mának."

(Részlet a Tocuna című dalból)

1. rész


2. rész



2020. január 10., péntek

A Duruzsol az erdő című lemez elkészülésének rögös útja

1.rész

A Duruzsol az erdő mesemusical zenei anyagának felvétele 2015. áprilisában kezdődött. Tapolczai Attila barátommal és tanítványommal egy tavaszi napon éjszakába menően rögzítettük a klasszikus, elektromos és basszusgitár hangszerek sávjait. 




Alaposan kidolgozott rendezői felkészülést igényelt

A lemezen szereplő 22 dalból 4 kivételével minden gitár és basszus sávot felvettünk “egyszusszra”. A dalok rögzítésének sorrendje zeneileg alaposan kidolgozott rendezői és produceri felkészülést igényelt az összetett hangszerelés miatt. 

Fotó: Szabó Róbert




2019. szeptember 5., csütörtök

Duruzsol az erdő lemezbemutató koncert december 14-én

Duruzsol az erdő című zenés mesejáték lemezbemutató koncert   

Zeneszerző: Józsa Tamás, szövegíró: Farkas Csaba és Józsa Tamás

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Csillaghegi Közösségi Házba december 14-én 17 órakor a mesejáték zenei anyagát bemutató koncertre.

Jegyvásárlás
Íme egy kis zenei ízelítő;

A zenés mesejáték két felvonásban május 10-én a CsKH-ban

  A Duruzsol az Erdő című alkotás gyerekekhez, felnőttekhez, kicsikhez és nagyokhoz egyaránt szól, műfaját tekintve zenés mesejáték, melyben...